|
|
 |
|
|
 |
Kínkeserves győzelem |
| Cimkefelhő: |
|
|
|
|
|
|

Az első félidőben ötgólos hátrányt szedett össze a VBKC a Kiskunhalas ellen, de a
másodikban fordított, és időntúli hétméteressel kiharcolta a győzelmet. |
Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés a hazai csapat számára, a harmadik percig az ellenfél szerzett gólokat Szamoránsky Anikó és Barna Éva duplájával. Bulath értékesített egy büntetőt, Emberovics és Farkas góljaival pedig 3:3-ra (6.perc) feljöttek a mieink, majd Szamoránsky kétperces büntetését követően Bulath ismét hetesből volt eredményes, így 4:3-ra fordult az állás a 8. percben.
 Fotó: Melczer Zsolt
A kiskunhalasi csapat azonban megtáltosodott, hiába a hazai időkérés, és a kapuscsere (12. percben Kiss Évát Lengyel Edit váltotta), a hazaiak futottak az eredmény – először a döntetlen, majd az egy-két gólos hátrány – után. A 18. percig tudták tartani az 1-2 gólos különbséget, de folyamatosan lassult a játékuk, pontatlanok voltak a passzok, nagyon sok technikai hibát vétettek. Bulath büntetőjét hatperces gólcsend követte (12:13) a 22. percben, a vendégek négy lövésből is eredményesek voltak a 28. percig, amikor Farkas törte meg a hazai jeget (13:17). A félidő végéig viszont csak egy gólt sikerült szereznünk, ismét Bulath, ismét büntetőből, a vendégek addig ötgólosra duzzasztották a különbséget emberhátrányból, így az első harminc percet 14:19-es eredménnyel zárták a csapatok.
A fordulás után feltámadt a veszprémi csapat, Mayer, Farkas, Nagy Ivett és Bulath mezőnygóljával, valamint Bulath hetesével 5 perc alatt ledolgozták a hátrányt a lányok (19:19). A második félidőben ismét Kiss Éva állt a kapuban, be is bizonyította, hogy jó helyen van, amikor a 6. percben védte az ellenfél hetesét, Emberovics góljával pedig 20:19-re át is vették a vezetést a mieink.

A vendégek csak a 8. percben tudtak gólt szerezni, a második félidő tükörképe volt az elsőnek: ezúttal a vendég csapat próbálta tartani a döntetlen vagy az egy-két gólos különbséget. Feljavult a hazai támadójáték, a szélsők is helyzetekhez jutottak, és gólokat is szereztek. A védekezés is sokkal jobban összeállt, a kapuban pedig Kiss Éva – a kezdeti bizonytalanság után – hozta a korábbi mérkőzéseken megszokott kiváló formáját.
A biztatóan alakuló játékot a félidő végén nem várt izgalmak követték, bár a vezetést nem vették át a vendégek, a 20. percre ismét döntetlen volt az állás (26:26), s innentől a veszprémi csapat képtelen volt meglépni ellenfelétől, miközben a hazai publikum kedélyeit meglehetősen sajátos felfogású bírói ítéletek borzolták. A 28. percben Tápai Szabina húga, Andrea lövésével 29:29 volt az állás, az utolsó percben a hazaiak mestere, Gyurka János remek ütemben kérte ki az időt. A rendes játékidőben azonban maradt az állás 29:29, de a veszprémi csapat időntúli heteshez jutott, amit Bulath értékesített, így mentette 30:29-es győzelemre a mérkőzést.

Egy hét szünet következik a bajnokságban, melynek során rendezhetik a lányok a soraikat. Október 15-én a Debrecent fogadja VBKC, televíziós közvetítés miatt fontos információ, hogy a találkozó nem 18:00-kor, hanem 17:15-kor kezdődik. Az utánpótlás mérkőzések is 45 perccel korábban kezdődnek ezen a napon.
Gyurka János: – Nem tudtunk ráhangolódni a mérkőzésre, nem pörögtünk fel, pszichésen fáradtak voltunk, borzalmas első félidőt játszottunk, amit mutat a tizenkilenc kapott gól is. Nem voltak jó egyéni teljesítményeink, próbáltam a cserékkel frissíteni, de beragadtunk. A második félidőben láthatóan felpörögtünk, de magunknak tettünk nehézzé a mérkőzést. Borzalmasan sok hibával játszottunk, ezt mindenképpen ki kell javítanunk. Rossz játékkal nyertünk, de hoztuk a meccset, ami nagyon fontos. Sok ember ég folyamatosan a mérkőzéseken, fejben kezdenek elfáradni, nem tudunk úgy frissíteni, ahogy szeretnénk. Ez a teljesítmény kevés, ezzel tisztában vagyunk, az egyéni teljesítmények magasan alul voltak a megszokottnál, támadásban hamar elveszítjük a fejünket. Nem tesszük oda magunkat megfelelő acélossággal, feszességgel, ugyanakkor produkálunk egy olyan második félidőt, amiben tíz gólt kapunk, három technikai hibát vétünk, és meg tudjuk fordítani a mérkőzést. Most kapnak két nap pihenőt a lányok, utána készülünk kell tovább a következő mérkőzésre.
Varga József: – Egy pontot megérdemeltünk volna ezen a mérkőzésen, jól felkészültünk a Veszprém támadásából és védekezéséből is, de egy nagyon pici hiányzott. A két csapat anyagi lehetőségei nagyon távol állnak egymástól, nekünk ezt mással kell pótolnunk, akarással, odafigyeléssel, edzésmunkával
Veszprém Barabás KC - Kiskunhalas NKSE 30:29 (14:19)
Veszprém: Kiss Éva - Azari Fruzsina 3, Mayer Szabina 3, Emberovics Mira 3, Bulath Anita 9/7, Farkas Veronika 8, Juhász Gabriella, csere: Lengyel Edit (kapus), Földes Kata, Szabadfi Ágnes 2, Földes Viktória 1/1, Nagy Ivett 1 Vezetőedző: Gyurka János
Kiskunhalas: Pethő Renáta - Sterbik Andrea 4/1, Tápai Andrea 4, Takács Bernadett 3, Barna Éva 7, Szamoránszky Anikó 3, Fehér Viktória 2/2, csere: Scholtz Andrea (kapus), Kurgyis Nikolett 3, Kosik Adél 1, Toplak Bernadett 2, Kokas Viktória Vezetőedző: Varga József
Hétméteresek: 9/8, illetve 7/3 Kiállítások: 18 perc, illetve 18 perc
|
 |
|
|
|
A cikkhez még nem szóltak hozzá!
Új hozzászólás írása ITT érhető el.
Hozzászólásra bejelentkezést követően kerülhet sor!
|
|
|
|
|
|
 |
|
| Mérkőzéseink |
|
|
H |
K |
Sz |
Cs |
P |
Sz |
V |
|
1
|
|
3
|
4
|
|
6
|
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
|
13
|
|
14
|
15
|
16
|
17
|
|
19
|
20
|
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
|
28
|
29
|
30
|
31
|
|
|
|
|
|
|
|
| Tabella |
| 1. |
Győri AUDI ETO |
44 |
| 2. |
FTC |
36 |
| 3. |
Siófok KC |
28 |
| 4. |
ÉTV-Érdi VSE |
26 |
| 5. |
Váci NKSE |
25 |
| 6. |
Veszprém |
24 |
| 7. |
DVSC - Fórum |
18 |
| 8. |
Alcoa FKC |
16 |
| 9. |
Békéscsaba |
15 |
| 10. |
Dunaújváros |
13 |
| 11. |
Kiskunhalas |
8 |
| 12. |
UKSE Szekszárd |
7 |
|
|
|
| Rájátszás |
| 1. |
Veszprém |
9 |
| 2. |
Alcoa FKC |
9 |
| 3. |
Váci NKSE |
7 |
| 4. |
DVSC - Fórum |
3 | |
|
|