Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Győzelem és lépéselőny

Cimkefelhő:

Idegenben győzte le a Veszprém Barabás KC a Siófokot, és két pont előnyre tett szert az Érddel szemben a 8. helyért folytatott versenyfutásban.

Mindkét csapat számára fontos volt a szombat esti találkozó. A Siófok idén még nem mérkőzést, és nagyon szeretett volna bizonyítani hazai pályán, a veszprémiek számára pedig létfontosságú volt a két pont megszerzése a 8. hely megszerzéséhez, a nagy rivális Érddel szemben. Küzdelmes mérkőzésre lehetett számítani.

Ennek megfelelően felfokozott hangulatban kezdődött a találkozó, mindkét együttes szeretett volna megnyugtató előnyre szert tenni, de ez egyik félnek sem sikerült. Fordulatos volt az első játékrész, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy góllal, miközben meglehetősen sokat hibáztak a lelkesen küzdő játékosok. Az 5. percben a Barabás-lányok vezettek (2-3), a 12. percben a Siófoknál volt az előny. (5-4) Az utolsó negyedórára 10-10-nél fordultak a csapatok, majd a Gyurka-csapat egy 3-1-es szériát produkált, és két góllal vezetett. (11-13) Az utolsó három percben egyet sikerült lefaragniuk a hátrányból a hazaiaknak, így minimális veszprémi előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok. (13-14)


Forrás:
siofokkc.hu

A második félidőben tovább folytatódott a kiélezett csata, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Fontos megjegyezni, hogy míg az első játékrészben felváltva vezettek a csapatok, a másodikban folyamatosan a Siófok futott az eredmény után. 16-16-nál döntetlen volt az állás, majd alig tíz perc elteltével két gól volt a vendég előny. (20-22) A félidő középső harmadában már négy góllal is vezetett Gyurka János csapata, és sikerült is tartani a 3-4 gólos előnyt. Az 51. percben felzárkóztak egyetlen találatra a hazaiak (26-27), de a Barabás-lányok két perc alatt visszaállították a négygólos differenciát. (26-30)

A hajrában mindent elkövettek a Balaton-partiak a pontszerzésért, öt perccel a lefújás előtt feljöttek 29-31-re, és egy emberelőnynek köszönhetően meg is volt a lehetőségük az egyenlítésre. A veszprémi csapat azonban ezúttal is megmutatta a tartását, a 11 gólig jutó Mehlmann és a VBKC 32. találata végleg eldöntötte a találkozó sorsát (29-32), majd egy gólváltást követően kialakult a végeredmény. (30-33)

Rendkívül értékes győzelmet szereztek a Barabás-lányok, és lépéselőnybe kerültek a szerdán a Győrtől papírforma vereséget szenvedő Érddel szemben. Gyurka János csapata kétpontos előnnyel őrzi 8. helyét úgy, hogy az egymás elleni eredménynek köszönhetően a pontegyenlőség is a bakonyiak mellett szól. Ha Szekszárdon is sikerül begyűjtenie a két pontot a VBKC-nak, akkor az Érdnek minimum 5 pontot kell szereznie a hátralévő négy fordulóban, ráadásul a jelenlegi forma és lendület alapján a veszprémiek nem esélytelenül fogadják hazai pályán a Dunaújvárost, egy esetleges győzelem végleg eldöntene minden kérdést a középházba jutást illetően. Hajrá lányok, meg lehet csinálni!

- Ha a Siófok ezzel az elánnal küzd, akkor biztosan több pontjuk lenne a bajnokságban. Sok technikai hibával játszottunk, ebből kaptunk kontragólokat, meglátszott, hogy egy hetet kihagytunk. Ennek ellenére végig kezünkben volt a mérkőzés, folyamatosan 2-3 gólos volt az előnyünk, a mi hibáinkból tudták tartani magukat a siófokiak. Jó teljesítményt nyújtottunk a kapuban a 30 kapott gól ellenére, nem játszottunk jól, de érett, magabiztos védekezést nyújtottunk, és a csapatnak voltak vezéregyéniségei. A csapategységünk, a küzdeni tudásunk dicsérni való, mindenki tudott hozzátenni a játékhoz. Igazi csapatgyőzelem volt, a végjátékban is tudtunk labdákat szerezni. Voltak kapkodó pillanataink, nem tudtuk a saját hibánkból tovább növelni az előnyt, amivel végleg megtörhettük volna a Siófokot, sok indításgólt kaptunk. A védekezésünkkel nyertük meg a meccset, mindenki hitt a győzelemben. Szépen vezettük a támadásokat, attraktív gólokat tudtunk lőni, és fontos, hogy ki tudtuk javítani a hibáinkat. Kezd összekovácsolódni a csapat – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

Siófok KC - Veszprém Barabás KC 30-33 (13-14)

Siófok: Kovács Adrienn, Lajtos Nóra (kapusok), Anastacio Jacqueline 1, Bloj Teodóra 3, Bognár Adrienn, De Souza Karoline 3, Hanczvikkel Zsanett, Hosszu Boglárka 2, Hrankai Regina, Kiss Olívia 2, Pinheiro Silvia 7/2, Scholtz Andrea, Szalai Babett, Szepesi Ivett 12/5, Takács Dóra, Tóth Zsuzsanna
Edző: Imre Vilmos

Veszprém: Hoffmann Kitti, Király Annamária (kapusok), Ábrahám Szilvia 4, Borkowska Kata, Emberovics Míra 3, Farkas Veronika 5, Földes Kata 1, Földes Viktória, Gerstmár Renáta, Koroknai Viktória 5/1, Lengyel Edit, Mehlmann Ibolya 11/3, Sterbik Andrea, Veszeli Judit 4/1
Edző: Gyurka János

Kiállítások: 6, illetve 6 perc
Hétméteresek: 8/7, illetve 5/4







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2013. május  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Győri AUDI ETO 43
2. FTC 38
3. ÉTV-Érdi VSE 28
4. Váci NKSE 28
5. Alcoa FKC 26
6. Kiskunhalas 25
7. Veszprém 21
8. Dunaújváros 16
9. Siófok KC 14
10. Békéscsaba 13
11. DVSC - Fórum 8
12. Budapesti SE 4

Rájátszás

5. FKC 10
6. Kiskunhalas 5
7. Veszprém 4
8. Dunaújváros 3