Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Szerdán hazai premier

Cimkefelhő:

A debreceni szezonkezdet után hazai közönség előtt is bemutatkozik a Veszprém Barabás KC a dobogóesélyes Ferencváros ellen. Mindjárt a bajnokság elején nyolc nap alatt három mérkőzést kell lejátszania a Barabás-lányoknak. Szombaton Debrecenben vendégszerepelt a csapat, és kis híján meglepetést okozott. Végig szoros, kiélezett mérkőzésen csak a hajrában tudta eldönteni az összecsapás sorsát a tavalyi bajnokság ezüstérmese.

A második feladat sem egyszerű, hiszen a magyar válogatott gerincét adó Ferencváros együttese látogat a Veszprém Arénába. A felkészülés során kétszer is találkozott egymással a két együttes. A Fradi otthonában a frissen formálódó veszprémi csapat tízgólos vereséget szenvedett (26:36), majd egy héttel később már egy szorosabb mérkőzést sikerült játszani. (31:34)

 

A felkészülési mérkőzések eredményéből természetesen nem érdemes kiindulni, de a debreceni találkozó bizalomra adhat okot a fővárosiak ellen. A határozott, jó védekezés és a bátor támadójáték mellett mindenképpen óriási szüksége lesz a lányoknak a közönség biztatására.

 

 

- Úgy gondolom, hogy megfelelően felkészültünk a sorozatterhelésre, érezhető a lányokon az öntudatosság, a bizonyítási vágy. Ha reálisan nézzük, nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, a Ferencvárosnak öt válogatott játékosa is van, de a debreceni teljesítményünkből tudunk meríteni. Mindenképpen a védekezésünkből kell kiindulni, sokat kell faultolni, és figyelnünk kell a Fradi gyors keresztmozgásaira. A felkészülési mérkőzéseken tapasztaltuk, hogy az ellenfél játékosai nagyon gyorsan indulnak, és a második hullámban jól hozzák fel a labdát. Támadásban türelemre és az átlövők aggresszívitására van szükségünk. Jó a hangulat a csapatnál, a lányok hozzáállásával sincs probléma. Szükségünk lesz viszont a 7. játékosunkra, a közönségre, akik bízom benne, hogy belelovallják a játékosokat a küzdelembe – mondta Gyurka János, a VBKC mestere. 

Veszprém Barabás KC - Ferencvárosi TC 09.08 (szerda) 18:00







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2012. február  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29

Tabella

1. Győri AUDI ETO 34
2. FTC 28
3. Siófok KC 20
4. ÉTV-Érdi VSE 20
5. Váci NKSE 19
6. Veszprém 19
7. DVSC - Fórum 16
8. Békéscsaba 14
9. Alcoa FKC 12
10. Dunaújváros 7
11. UKSE Szekszárd 6
12. Kiskunhalas 3