Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Partiban akarunk lenni

Cimkefelhő:

Pénteken megkezdődik a bajnokság a Barabás-lányok számára, élvezetes, jó mérkőzést akarnak játszani a tavalyi ezüstérmes Debrecen otthonában. Nem lesz könnyű dolga Gyurka János együttesének a rutinos, válogatottakkal tűzdelt debreceni csapat ellen, de kemény, szervezett védekezéssel, és bátor támadójátékkal jó bajnoki rajtot produkálhat a VBKC.

A tavalyihoz hasonlóan rendkívül nehéz sorsolást kapott Veszprém Barabás KC, alig több mint egy hét alatt három mérkőzést kell játszania, de lépésről-lépésre halad a csapat, most csak a hajdúsági találkozóra koncentrálnak a lányok. A bajnokság egyik legerősebb csapatának, az egyik trónkövetelőnek az otthonába látogatnak, akik a rendkívül erős keretük mellett, az őszi szezontól soraikban tudhatják Sopronyi Anettet, a kiváló jobbátlövőt is.

 

A nyár folyamán erősítettek a veszprémiek is, és a keret többi tagja is már együtt acélosodott egy évet az első osztályban. Érnie kell még természetesen a csapatnak, amihez idő kell, de a bajnokság erre a legjobb lehetőség.

 

 

A múlt héten megoperált Szabadfi Ágnesre hosszú kihagyás vár, és a maródiak listáján van a gerincproblémákkal küszködő Földes Kata is. Gerstmár Renáta edzésen bordaközi izomhúzódást szenvedett, de remélhetőleg bevethető állapotba kerül holnapig. A többiek – az apróbb sérüléseket leszámítva – jó állapotban vannak, és bizakodóan várják a pénteki mérkőzést, ahol a védekezés minősége lesz a legmeghatározóbb.

 

- Azt a frekvenciát kell felvennünk Debrecenben, amit a Győr, a Ferencváros és a Podgorica ellen produkáltunk, azzal képesek vagyunk a jó teljesítményre. Érezhető egy kis feszültség a csapaton, de mindenkiben ég a bizonyítási vágy, meg akarják mutatni a lányok, hogy mit tudnak. Alakulófélben van a csapatunk, míg az ellenfelünk egy összeszokott, rendezett csapatként fog pályára lépni. A felkészülési mérkőzéseken sok indításgólt lőttek, amire fel kell készülnünk. Nem szabad kapkodnunk, minél kevesebb hibával, gólhelyzetig kell játszanunk, az átlövőknek aggresszívaknak kell lenniük. Ha nem sikerül befejeznünk a támadást, gyorsan vissza kell rendeződnünk, mert a hibákat rögtön megtorolja az ellenfél. A védekezésünk meg fogja határozni az egész mérkőzést, nem szabad lecsúsznunk az átlövőkről, sokat kell faultolnunk a veszélyes zónában, és 60 perc koncentrált játék mellett fel kell vennünk a tempót. Az esélyesség terhe mellett a Debrecennek fontos, hogy jó bajnoki nyitányt produkáljon, mi pedig szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, én bízom a lányokban, hogy ezt véghez tudják vinni – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

 

DVSC-KORVEX – Veszprém Barabás KC 09.03 (péntek) 18:00, Debrecen







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2012. május  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
3
4
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Győri AUDI ETO 44
2. FTC 36
3. Siófok KC 28
4. ÉTV-Érdi VSE 26
5. Váci NKSE 25
6. Veszprém 24
7. DVSC - Fórum 18
8. Alcoa FKC 16
9. Békéscsaba 15
10. Dunaújváros 13
11. Kiskunhalas 8
12. UKSE Szekszárd 7
Rájátszás
1. Veszprém 9
2. Alcoa FKC 9
3. Váci NKSE 7
4. DVSC - Fórum 3