Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Majdnem megfogtuk a Debrecent

Cimkefelhő:

Szoros mérkőzésen végig partiban voltak a Barabás-lányok az előző szezon ezüstérmese ellen, végül a rutinosabb csapat nyert. A félidőben csak két góllal vezettek a hajdúságiak, többször vezettek a mieink, és csak a végjátékban dőlt el a mérkőzés.

Bátran és határozottan kezdte az összecsapást Gyurka János együttese, ami meg is lepte a debrecenieket. Az első játékrészben remekül kézilabdáztak a Barabás-lányok, jól működött a védekezés, aminek az lett az eredménye, hogy többször is vezettek a játékrészben.

Két gólnál nagyobb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni, a 13. percben 8:8, a 25. percben 14:14 volt az állás. Még a 29. percben is a veszprémieknél volt az előny (15:16), de a hajrában kíméletlenül kihasználták a vendégek hibáit a debreceniek, és alig két perc alatt három gólt szereztek. (18:16)

 

 

A második félidőben is hihetetlenül szoros volt a mérkőzés, ledolgozták a minimális különbséget a veszprémiek, az első 10 perc után 23:23 volt az állás. A feszes védekezés és a koncentrált játék meghozta az eredményét, a játékrész középső harmadában is partiban voltak a mieink. A 47. percben 26:26-nál jött azonban egy hullámvölgy, a hajdúságiak kíméletlenül kihasználták a vendégek hibáit, és két gólt szereztek. (28:28) Hosszú percekig nem esett gól, a veszprémiek igyekeztek felzárkózni, de ziccereket, sőt, hétméterest is hibáztak. 29:26-nál már kockáztatnia kellett Gyurka János csapatának, végül öt góllal nyert a Debrecen, de a mieinket minden dicséret megilleti. (26:31)

 

- Büszke vagyok a csapatomra, végig vállvetve küzdöttünk egymásért. Meglepően jó játékkal rukkoltunk elő, ami a Debrecent is váratlanul érte. A mérkőzés végeredménye nem tükrözi a játék képét, kicsit hidegebb fejjel meglepetés születhetett volna a bajnokság első fordulójában. A hibáinkat kíméletlenül kihasználta az ellenfél, jól és biztosan indítottak, de a találkozó nagy részében fegyelmezetten védekeztünk, és jól zártunk vissza. A végjátékon még mindenképpen javítanunk kell, de az ilyen mérkőzésekből csak profitálhatunk – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

 

DVSC-KORVEX – Veszprém Barabás KC 31:26 (18:16)

 

Debrecen: Juhász Gabriella 1, Varsányi Viktória, Csáky Viktóra 8, Pác Viktória, Sopronyi Anett, Bogdanovics Annamária 4/1, Slakta Petra, Triffa Ágnes, Hornyák Dóra, Bognár Barbara 2

Kiss Éva, Takos Noémi, Borbás Rita 3, Szabó Valéria 1, Kazai Anita 5, Bulath Anita 7/2

 

Veszprém: Király Annamária, Kalla Krisztina, Mehlmann Ibolya 7, Farkas Veronika 2, Gerstmár Renáta 2, Koszorús Katalin, Ábrahám Szilvia 3, Tarjányi Szilvia, Sterbik Andrea 3, Lengyel Edit, Koroknai Viktória 6/2, Veszeli Judit 3, Emberovics Míra, Hoffmann Kitti, Jenőfi Katalin, Földes Viktória

 

Kiállítás: 8 perc illetve 6 perc

Hétméteresek: 4/3 illetve 4/2

 

Serdülő mérkőzésen:

DVSC-KORVEX – Veszprém Barabás KC 36:25 (19:13)

Küzdelmes mérkőzést játszottak a veszprémiek, még szorosabb is lehetett volna az eredmény, de kijött a két csapat közötti rutinbeli különbség.

 

Ifi mérkőzésen:

DVSC-KORVEX – Veszprém Barabás KC 40:21 (19:9)

A sok hibával játszó veszprémiek nem bírtak a bajnoki címre törő debreceniekkel.







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2012. május  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
3
4
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Győri AUDI ETO 44
2. FTC 36
3. Siófok KC 28
4. ÉTV-Érdi VSE 26
5. Váci NKSE 25
6. Veszprém 24
7. DVSC - Fórum 18
8. Alcoa FKC 16
9. Békéscsaba 15
10. Dunaújváros 13
11. Kiskunhalas 8
12. UKSE Szekszárd 7
Rájátszás
1. Veszprém 9
2. Alcoa FKC 9
3. Váci NKSE 7
4. DVSC - Fórum 3