Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Szezont zárt a csapat

Cimkefelhő:

A Veszprém Barabás KC felnőtt csapata a Betekints Étteremben zárta az idei szezont. A szezon értékelése mellett elbúcsúztak a távozó és a pályafutását abbahagyó játékosoktól. Néhány szó már a következő szezon várakozásairól is esett.

Kedd este a Betekint Étterem látta vendégül a csapatot, az ízletes vacsora előtt a szezont Barabás Árpád foglalta össze röviden. A klubtulajdonos elmondta, hogy nehéz, változatos, de eredményes évet zárt a csapat, hiszen az előzetesen kitűzött célt, a legjobb nyolc közé jutást sikerült teljesíteni, a 8. hely megszerzésével a korábban megszokottakhoz hasonlóan előrébb lépett egy kicsit a klub. Barabás Árpád felelevenítette a legnagyobb sikereket, köztük a KEK-győztes Podgorica legyőzését, valamint a nehezebb időszakokat is, melyek hozzá tartoznak egy csapat életéhez.

 

 

Elbúcsúztatták a csapat két visszavonuló játékosát, Koszorús Katalint és Veszeli Juditot. A megható pillanatokhoz nagy adag humor is párosult, hiszen a csapat tagjai egy videóval is készültek. A Veszprém Televízió és Donát Tamás segítségével elkészített felvételen személyes élményeiket, jókívánságaikat és tanácsaikat osztották meg a lányok.

 

 

Koszi, a csupaszív védőspecialista egész pályafutását Veszprémben töltötte, nem is szakad el a csapattól, edzőként tevékenykedik tovább. Veszi két évet töltött a Veszprém Barabás KC-nál, oroszlánrészt vállalt abban, hogy az első élvonalbeli szezonban sikerült kiharcolnia a csapatnak a bentmaradást.

 

 

Gyimesi Károly, tiszteletbeli elnök meghatódva mondott rövid beszédet, kiemelte Koszi klubhűségét, ami rendkívül ritka a mai sportéletben.

 

 

Először a vezetőségtől, majd a csapat tagjaitól is ajándékot vehettek át a távozó játékosok. Ábrahám Szilvia (Szöszi), Gerstmár Renáta (Geri), Hoffmann Kitti (Hofi), Király Annamária (Kiri), Koroknai Viktória (Kori) és Sterbik Andrea (Cucu) is máshol folytatja pályafutását, de mindannyian része voltak a VBKC életének. Sok sikert kívánunk nekik!

 

 

Barabás Árpád megköszönte a játékosok egész éves munkáját, és reményét fejezte ki, hogy a következő szezonban megint egy kicsit előrébb tud lépni a klub szakmailag és a bajnoki tabellán egyaránt.


További képek a VBKC Facebook oldalán találhatók







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2012. május  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
3
4
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Győri AUDI ETO 44
2. FTC 36
3. Siófok KC 28
4. ÉTV-Érdi VSE 26
5. Váci NKSE 25
6. Veszprém 24
7. DVSC - Fórum 18
8. Alcoa FKC 16
9. Békéscsaba 15
10. Dunaújváros 13
11. Kiskunhalas 8
12. UKSE Szekszárd 7
Rájátszás
1. Veszprém 9
2. Alcoa FKC 9
3. Váci NKSE 7
4. DVSC - Fórum 3