Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Biztató vereség a Fraditól

Cimkefelhő:

Írta: Administrator

Szoros, gólgazdag mérkőzésen háromgólos vereséget szenvedett a Veszprém Barabás KC a válogatott játékosokkal felálló Ferencváros ellen. Kis szerencsével meglepetést is okozhatott volna a csapat, de az első bajnoki győzelem egyelőre még várat magára.

Az első játékrészben nagyon jól kezdett a hazai csapat, 3:0-ra elhúzott a zöld-fehérektől. Az előny azonban nem tartott sokáig, mert egy Trufán-labdaszerzést, és két Kovacsicz-gólt követően máris egyenlő volt az állás.(3:3)

Veszeli góljával sikerül újra átvenni a vezetést, de Szarka egyből válaszolt.(4:4) Az egyenlítés után Szucsánszki hétméterest értékesített, amivel átvette a vendég csapat a vezetést.(4:5)

 

 

A hazaiak viszont nem tudták értékesíteni a játékvezetők által megítélt büntetőt, így Kovacsicznak  lehetősége nyílt arra, hogy növelje a különbséget a két csapat között.(4:6) Ekkor vezetett először kettővel a Fradi, de itt még tartani tudta magát a hazai együttes. Ábrahám és Mehlmann góljaival sikerült megint kiegyenlíteni.(6:6) Ezt követően - egészen a félidő utolsó tíz percéig - fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a hajrában rákapcsolt a Fradi, és a kissé fáradtnak tűnő veszprémiek ellen hatgólos előnyre tudott szert tenni.(15:21)

 


Fotó: Melczer Zsolt

 

A második félidő elején nem tudott közelebb férkőzni a hazai csapat a Ferencvároshoz, Szucsánszki növelte hétre a különbséget.(15:22) Farkasnak és Koroknainak köszönhetően közelebb lopódzott a Gyurka-csapat a vendégekhez, de Tomori duplájával ismét hét gól volt a differencia. (17:24) Szerencsére ez volt a legnagyobb arányú Fradi-vezetés a mérkőzés folyamán, ismét megmutatták a veszprémi lányok, hogy remekül tudnak küzdeni.

 

 

A 42.percben Jenőfi góljával sikerült három gólra megközelíteni az ellenfelet (23:26), és miután Deáki megkapta a harmadik kétperces büntetését is, lehetőség lett volna arra, hogy tovább csökkentsék a hátrányt. A játékvezetők még egy hétméterest is ítéltek a hazai csapatnak, de Farkas a kapust találta telibe. A szerencse ezúttal sem állt a Barabás-lányok oldalára, de derekasan küzdöttek, és még az utolsó öt percben is volt remény az egyenlítésre. (30:32) Ekkor azonban jöttek a zöldek bombázói, Szucsánszki, Kovacsicz és Tomori, akik szertefoszlatták a veszprémi reményeket. Végül hárommal nyertek a fővárosiak (34:37), ennek ellenére emelt fővel jöhettek le a pályáról Gyurka János tanítványai.

 

- Nagyon jól kezdtünk, látszott, hogy koncentráltak vagyunk, majd szokás szerint jöttek a technikai hibáink, amiket le kell vetkőznünk. Állóhelyzetből passzoltunk, eladtuk a labdát, és ebből kontragólokat kaptunk. Az első félidőben ezért nem az álló fal elleni játék dominált, hanem a gyors letámadások, ami nagy fegyvere a Ferencvárosnak. Ez láthatóan sokkolt minket. A támadójátékunk viszont egész jól működött, 16 gólt lőttünk az első félidőben, ami jónak mondható. A szünetben megbeszéltük, hogy koncentráltabban támadjunk, illetve a védekezésre nagyobb hangsúlyt fektessünk, sokat faultoljunk, ami ezután jól is működött. Ez látszott a játék képén, sok keresztmozgást játszottunk, amiből tudtunk lőni, a védekezésünk is feljavult, így fel tudtunk zárkózni. Hét gólról kellett felállnunk, ami nagyon sok energiánkba került, 26:24-nél – a debreceni mérkőzéshez hasonlóan – hetest hibáztunk, a sors megismételte önmagát, három ziccert hibáztunk, és nem tudtuk megfordítani a mérkőzést. Ötgólos előnyre tett szert a Ferencváros, amiből kettőt még sikerült lefaragnunk. A válogatott gerincét adó Ferencváros ellen játszottunk, Tomori átlövésgóljai rengeteget segítettek az ellenfélnek. Dicséretes a csapat küzdeni tudása, fejben fel kell dolgozni ezt a vereséget, de csakis pozitívan, arra kell koncentrálnunk, hogy mit kell jobban csinálnunk. A Vác ellen jobb játékkal szeretnénk előrukkolni, ami mindenképpen fontos lenne számunkra – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

Veszprém Barabás KC - Ferencvárosi TC 34:37 (15:21)

Veszprém: Király, Hoffmann K. (kapusok) - Ábrahám 5, Emberovics, Farkas V. 6 (1), Földes, Gerstmár R. 2, Horváth V., Jenőfi 2, Koroknai 5, Koszorús, Lengyel, Mehlmann 9 (2), Sterbik 3, Tarjányi, Veszeli 2 (1)
Vezetőedző: Gyurka János

Ferencváros: Abramovics, Pastrovics (kapusok) - Balogh B., Dajka 2, Deáki 1, Hornyák A., Kovacsicz 9, Mohácsik, Németh Cs., Szamoránsky A., Szamoránsky P. 1, Szarka 5, Szucsánszki 8 (5), Szádvári, Tomori 9, Trufán 2
Vezetőedző: Elek Gábor

Kiállítások: 4, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/5.







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2012. február  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29

Tabella

1. Győri AUDI ETO 34
2. FTC 28
3. Siófok KC 20
4. ÉTV-Érdi VSE 20
5. Váci NKSE 19
6. Veszprém 19
7. DVSC - Fórum 16
8. Békéscsaba 14
9. Alcoa FKC 12
10. Dunaújváros 7
11. UKSE Szekszárd 6
12. Kiskunhalas 3