Támogatók

Blogok

Bejelentkezés

Felhasználónév:


Jelszava:


Keresés


 

Egyértelmű cél a győzelem

Cimkefelhő:

A bajnokságban még pont nélkül álló Kiskunhalast fogadja a Veszprém Barabás KC szombat este a Március 15. utcai sportcsarnokban.

A Vác elleni idegenbeli zakó után hazai pályán lesz lehetősége javítaniuk a Barabás-lányoknak a női kézilabda élvonalban az újonc Kiskunhalas ellen, aki négy vereséggel, egyetlen pont nélküli csapatként, sereghajtó a bajnokságban.

 

Két szoros meccset sikerült játszaniuk a vendégeknek a Fehérvár és a Debrecen ellen, ami azért jelzi, hogy nem lehet félvállról venni a találkozót, de Gyurka János együttese a sérülések ellenére is a találkozó egyértelmű esélyese. Ennek megfelelően készült a héten a csapat, hazai közönség előtt szeretnének a lányok egy jó mérkőzést játszani, és a két pontot begyűjteni.

 

Bulath Anita és Emberovics Míra még nincs száz százalékos állapotban, de mivel kevés lövője van a VBKC-nak, így bizonyára mindketten pályára fognak lépni. Ha jól teljesítenek a veszprémi lányok, és megnyugtató előnyre tudnak szert tenni, akkor tehermentesíthetik a sérülteket a csapattársak.

 

- Mindenképpen győzelmet várok a csapattól. A vendégek szoros meccseket játszottak korábban, ami mutatja, hogy egy küzdős csapatról van szó. Teljesen kicserélődtek az elmúlt egy évben, sok új igazolásuk van, köztük Szamoránszky a Fradiból, de még nem álltak össze, amit ki kell használnunk. Nem szereztek még pontot, mi sem vagyunk a csúcsponton, de meg kell őket vernünk – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

 

 

 

 

 

 

 

Veszprém Barabás KC – Kiskunhalas NKSE 10.01. (szombat) 18:00, helyszín: Március 15. utcai sportcsarnok

 

A cikkhez még nem szóltak hozzá!

Új hozzászólás írása ITT érhető el.

Hozzászólásra bejelentkezést követően kerülhet sor!







Média akkreditáció


Mérkőzéseink

<<  2012. május  >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
3
4
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Győri AUDI ETO 44
2. FTC 36
3. Siófok KC 28
4. ÉTV-Érdi VSE 26
5. Váci NKSE 25
6. Veszprém 24
7. DVSC - Fórum 18
8. Alcoa FKC 16
9. Békéscsaba 15
10. Dunaújváros 13
11. Kiskunhalas 8
12. UKSE Szekszárd 7
Rájátszás
1. Veszprém 9
2. Alcoa FKC 9
3. Váci NKSE 7
4. DVSC - Fórum 3